Mégis, az eseményt követő napokban (12 napon keresztül) nem volt hajlandó szilárd ételt lenyelni. Édesanyja teljesen elkeseredett, mikor találkoztam vele már kimerült és frusztrált volt, dühös is.
A gyermek 10 nap alatt 3 kg-ot lefogyott. Szerencsére ivott folyadékot, ivó joghurtot, és némi levest (kizárólag csak a levét). Fáradékony volt.
Én az elsősegély csepp azonnali alkalmazását javasoltam. Mivel futólag találkoztam velük, nem terápiáról volt szó, ezért a nálam lévő cseppeket adtam oda. 3 nap múlva felhívtam az édesanyát, és érdeklődtem eszik-e már a kisfiú. IGEN, akkor már 2. napja evett, igaz nem sokat, csak fokozatosan tért vissza, de ez így természetes, és helytálló, hiszen a gyomor bizonyára nagyon összeszűkült ennyi idő alatt.
Nagyon megörültem, hiszen nem lett szükség infúziós táplálásra, melynek eshetősége ott lebegett a kisfiú feje felett.
Terápiában alkalmazva én a következő cseppeket adtam volna:
- ernyős madártej (ez benne van az elsősegély cseppben is, hiszen ez egy öt virágból álló keverék, melyet egy komponensként használunk a keverékeknél) - az átélt traumára, mely maga volt a félrenyelés,
- bohócvirág - a félelemre, hogy ez újra megtörténhet,
- molyhos napvirág (melyet szintén tartalmaz az elsősegély csepp) - a pánikra,
- dió - a helyzetből való továbblépésre,
- nebáncsvirág - (elsősegély cseppben ez is benne van) türelemre
- erdei fenyő - hogy a kisfiú ne hibáztassa önmagát a történtekért, és anyja kimerüléséért,
- tárnics - higgyen önmagában, higgyen abban, hogy minden rendben van vele, körülötte, higgyen abban, hogy ezt a helyzetet is meg tudja oldani
elsősegély csepp + bohócvirág + dió + erdei fenyő + tárnics
FONTOS: az anyának ugyan úgy javasoltam az elsősegély csepp szedését, mely meg is hozta jótékony hatását. Neki türelemre, kitartásra, a felgyülemlett düh levezetésére volt szüksége. Fontos volt, hogy ne erőltesse fiára az evést, ne zsarolja érzelmileg, és maradjon biztos háttér, úgy mint korábban a fiú életében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése