2014. szeptember 1., hétfő

Stressz és a velejáró ólmos fáradtság

Középkorú férfi, évek óta nagyon korán kelt, munkahelye a lakóhelyétől viszonylag távol volt, autóval közlekedett. Vezető beosztásban dolgozott. Súlyos felelősségérzete volt családja anyagi biztonságának megteremtéséért.
E mellett beosztottjaiért is nagyfokú felelősséget érzett. Sokat dolgozott, gyakran a társa helyett is ő végezte a terepi munkát.
Hétvégente sokat aludt, főleg az ebéd utáni órákban. Vasárnap már előre rossz érzése volt a hétfő reggeltől, azaz a heti munkakezdéstől.



Bach-virágeszencia keverék:
olajfa - fizikai és szellemi kimerültésgre
gyertyán - "hétfő reggeli" fáradtságra
szil - stresszre, mikor úgy érezzük túl sokat vállaltunk, és nem vagyunk képesek elvégezni a feldatokat
tölgy - önmagát nem kímélő módon dolgozik, mások munkáját is magára vállalja

A cseppek, azaz a keverék szedését úgy tudta megoldani, hogy a napi víz adagjába keverte, és azt megiszogatta a nap folyamán.

Eredmény
A férfi elmondása szerint a cseppek szedésével "könnyedebben" érezte magát. Már nem viselték meg annyira a nehéz helyzetek, felszabadultabb lett.
Mivel a stresszes állapot évek óta fennállt, és a fáradtság is, ezért azt javasoltam, hogy legalább 3 hónapon keresztül szedje a cseppeket, majd tartson szünetet, két hónap után pedig tartson egy újabb 3 hónapos kúrát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése