2015. július 8., szerda

Lelkiismeret furdalás, önmagunk hibáztatása

Találkoztam olyan emberrel, aki mindig magát hibáztatta bármiért, ami vele vagy a családjával nem úgy sikerült, ahogy azt elgondolta. Az igaz, hogy minden tettünknek súlya van, és a felelősséget vállalnunk kell tetteinkért. Mégis ebben az esetben túlzó volt ez az érzés.
Ennek javítására a Bach-virágterápia az Erdei fenyő eszenciát javasolja. Erdei fenyő állapotban hajlamos az ember akár mások hibáiért, tévedéseiért is magára venni a felelősséget. Gyakran lehet lelkiismeret furdalása, mert úgy érzi nem tett meg minden tőle telhetőt egy adott szituációban.

Gondoljunk itt például egy anya-lánya kapcsolatra, melyben a lány lelkiismeret furdalással küzd, mert nem akar/mer ellentmondani, az anya nagyon sokszor nem tudatosan, de rátelepszik a lányra, nem hagyja saját útját járni. Ebben a helyzetben a Kisezerjófű is elkel a terápiában, de fontos elem az Erdei fenyő is.

Ezek az emberek általában sokszor bizonyítani akarnak, elsősorban mások felé. Sok esetben ez a szülő. Előfordulhat ez akkor, amikor már a gyerek is felnőtt korú, de elég gyakran van kiskorú gyermek-szülő kapcsolatban is. Ha valakit nem dicsérnek, nem elégszer és/vagy nem jól, akkor érezheti úgy a gyerek, hogy ő nem elég jó, ebből adódóan mindig bizonyítani akar, jó gyerek akar lenni.

Erdei fenyő virága

Az eszencia szedésével egy újfajta felszabaduló érzésünk támad. Érdekesség egyébként, hogy az asztmások mennyire szeretik a fenyőerdőt, minden fenyő félét gyakorlatilag. Számukra az erdei fenyő a felszabadult légzést biztosítja. Energetikailag is a sok tűlevél nagy felszabadító energiát hordoz magában.
Igen gyakran társul az Erdei fenyő állapot önbizalomhiánnyal is, melyet a Vörösfenyő eszenciával javíthatunk.

Általában ez nem akut problémaként jelenik meg, hanem adott esetben régóta fennálló viselkedési formával állunk szemben, ezért a Bach-virágkeveréket 2-3 hónapig is kell szedni a biztos változás érdekében. Természetesen egyénenként eltérő lehet a reakció idő hossza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése